Sorozat ajánló

A nagy sikert aratott első rész után, úgy gondoltam folytatom A csodálatos mesekönyv történetét, igaz egy teljesen más környezetben. A történet a háború időszakában játszódik, és két gyerekről szól, akik elindulnak megkeresni a mesekönyvet, hogy azzal szeretteiken segítsenek, s lehetőleg véget vessenek ezzel együtt a háborúnak is. Terveim között...

Elkészült Bíborka, a kicsi tündérlány teljes egészében ! Hangminőség átjavítva, remélhetőleg élvezhetőbb, mint volt. A 10 részből álló mesesorozat egy piros ruhás tündérlányról szól, s arról hogyan is telnek a kis tündérek mindennapjai: ők is iskolába járnak és tanulniuk kell, néha hibáznak is, akárcsak az emberek. De ha mindig szeretettel és jó...

A gombra kattintva lehet eljutni azokhoz a mesékhez, amelyeket nem rég írtam. Remélem elnyeri a tetszéseteket. Hallgassátok szeretettel.

Ajánlom ezt a két kis mesét olyan anyukáknak, akik éppen babát várnak, és szeretnék, ha már meglévő gyermekük pozitívan fogadná a kistestvér hírét. Az eredetileg 5 részből álló mesesorozat, melyet Madar Lili csodás rajzai tesznek teljessé, első két része készült csak el mesemondó változatban, egy nap szeretnénk a további részekkel együtt...

Minifarm egy valós kis állat farm, lakói igazi minipónik, kutyusok, és tyúkocskák, cicák stb... Ezen kis lakók ihlették a mesémet, 10 részből áll amely azért elkerülhetetlenül tartalmaz igazi varázslatot is. A videó alatti link vezet a lejátszólistához, a szöveg alatti pedig egyenesen az igazi Minifarmhoz. Ha kedvetek van látogassatok el oda...

Ez az egyetlen a lejátszólista, amely nem a saját írásaimból való. Bálint Pál " Ószövetségi Bibliai történetek és tanulságok" című írásából készült, én csupán elmesélem. Gyönyörűen verset formált a biblia amúgy gyerekek számára nehezen érthető igéiből. Szerettem volna egy ilyen sorozatot is készíteni, úgy gondoltam versbe foglalom majd, de akkor...

A versek és a mesék megosztása, másolása csak a szerző nevével és a mű címével együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva. 
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el