A titán gyűrűje
A lány erőtlenül ült a kövek mellett,ostorcsapás okozta sebeit törölgette. A fájdalomtól eltorzult gyönyörű arca, könnyek mardosták éj fekete szemeit. Szemébe lógó kócos haja mögül nézett fel hidegen ,az éppen odaérkező papra:
-Mi történt hercegnő?-kérdezte,megsimogatva a lányt,aki dühösen elrántotta a fejét,úgy érezte nincs szüksége ilyen gesztusokra.
-Mindennap imádkozom érted ,hercegnő!Egy napon...
-Mondtam már ezerszer, ne szólíts így!És nincs szükségem a te istenedre!Az én sorsom már megpecsételődött,abban a pillanatban ,amikor megszülettem!Nem vagyok egyéb,mint a király lábtörlője!Ha rossz a kedve,rajtam veri le!Hisz én csak egy fattyú vagyok!Nézd a hátam! Olyan csúnya,amilyennek érzem?
A pap elszörnyedt a látottakon. A hátán ékeskedő nyílt sebek,szörnyű látványt nyújtottak. Hogy lehet ennyire kegyetlen a király?!Hisz még gyerek ,ez a lány!Úgy gondolta ismét beszél vele,bár annyiszor próbált már hatni rá,sikertelenül!Isten nem nézheti sokáig a kegyetlenségeit ,ezzel a gyermekkel szemben!
-Felség!-lépett a király elé-Nem helyes,amit tesz!Az a kislány nem tehet semmiről!
-De hisz egy fattyú!Ahányszor csak meglátom,asszonyom hűtlensége jut eszembe!Ő egy titán gyermeke, nem az enyém!Rég száműznöm kellett volna a palotából!
-De felség,a kislány a királynő álmában fogant,nem tehetett semmiről ,te is tudod!
-Én csak azt tudom,-nézett szigorúan a papra-hogy gyűlölöm még az emlékét is!Hamarabb fejét kellett volna vétetnem,még mielőtt az a fattyú megfogant!Vagy bölcsőjében fojtottam volna meg ,amint megszületett!
-Isten legyen hozzád irgalmas,ha eljön az utolsó órád!Mégsem ölheted meg egy titán gyermekét!Az lenne királyságod utolsó napja is-felelte a pap.
-Azt hiszed nem tudom?Csak ezért van még életben!
A lány épp szobájába tartott,így fültanúja lehetett a köztük folyó párbeszédnek. Mindig tudta,hogy apja gyűlöli,de hallani sokkal fájdalmasabb volt, mint tűrni az általa adott ütéseket!Abban a pillanatban a szíve is majdnem meghasadt,hisz mindennek ellenére szerette apját s titkon remélte egy napon,viszonozni fogja szeretetét. Milyen különös egy gyermek lelke!Bármit is tesz szülője,ha bántja, ostorozza is,feltétel nélkül szereti s ragaszkodik. A szíve egyre hevesebben vert,egyre gyorsabban vette a levegőt,úgy érezte mennie kell,el innen minél messzebb!Hisz itt neki eddig sem jutott semmi,sem szeretet,sem megbecsülés!Amit kapott,az nem volt más ,mint egy rongyos ruha,a romlott maradék,egy vizes szoba a börtöncellák mellett,a benne álló deszka ágy egy durva pokróccal letakarva...Futni kezdett. Zaklatottan futott a mocskos piactérig,még néhány lába elé kerülő embert indulatosan fel is lökött,s szívében egyre elhatalmasodott a gyűlölet és a harag. Így sokkal jobb volt .Dühe elnémította a fájdalmait. Az nap sírt utoljára. Már nem fájtak sebei,már nem fájt a szíve sem apja után. Többé már szeretet után sem sóvárgott. A harag és a bosszúvágy úrrá lett teljesen a lelkén s ez gyógyír volt minden fájdalmára.
Egy büdös ,koszos sikátorban ült le kimerülten a földre,s a bűzös köd homályából egyszer csak előlépett egy bibircsókos öregasszony,egyetlen épp foga sárgán rikított szájában,amikor megszólalt:
-Á,a hercegnő!-nevetett suttogó, boszorkányos hang hordozással.
-Mit akarsz tőlem?-nézett rá a lány éj fekete szemeivel,kócos haja most is az arcába lógott,ami nem zavarta különösebben,legalább eltakarták a könnyektől megduzzadt szemeit.
-Az apád küldött.
-A király?!Hiába. Nem megyek vissza!-mondta határozottan.
-Az igazi apád,hercegnőm!
A lány elcsodálkozott.
-Miért épp most?Annyi évig szenvedtem,s nem érdekelte,most akar törődni velem?!
-Ne haragudj rá. Az istenek,már csak ilyenek...Szeretnek játszani az emberekkel!
-No persze!Nem beszélve a gyerekeikről!-felelte szemrehányóan.
-Egy gyűrűt küldött neked. Általa rád ruházza minden hatalmát!A legnagyobb varázslónő lehetsz a világon,s bármit elérhetsz,amit csak szeretnél!Mindenki meghajol majd előtted,s míg viseled a gyűrűt halhatatlan leszel!Döntened kell hát,akarod-e?
A lány még kicsit gondolkodott,néhány pillanatig nem tudta,a büszkeségére hallgasson-e,vagy a bosszúvágyára. De haragja és gyűlölete nem sokáig hagyták tétovázni. A boszorkány még utoljára annyit mondott:
-Óvakodj a szerelemtől!Az egyetlen,ami a hatalmad fenyegetheti!-s kezébe adva a gyűrűt,egy szempillantás alatt el is tűnt.
Csak ketten maradtak,ő és a gyűrű. S ő nézte,nézte ,érezte a gyűrű hatalmát. Mintha egy erős vonzalom arra késztetné,hogy ujjára húzza és birtokolja nyomban. A gyűrű gyönyörű volt,bíbor vörös fénye ragyogott, akár a nap. A hercegnő döbbenten nézte,amikor egyszer csak a magasba emelkedett,s kis idő elteltével ,határozottan a gyűrűsujján landolt. Abban a pillanatban sötét erők szabadultak fel. Vérző sebei egyik pillanatról a másikra begyógyultak,fekete felhők lepték be az eget,villámok cikáztak,s túlvilági mennydörgés tarkította a különös jelenséget. A nap úgy lángolt,mint még sosem,majd egyszer csak kialudt a fénye. Még mielőtt magához tért volna,valami szikrázó varázsfelhő karolta át,amiben különös erők ,bűbájok alakították,formálták a maguk formájára ,az alig tizenhat éves lányt. Gyönyörű volt,csábítóan gyönyörű!És akkor megszületett a sötétség hercegnője!Mindenféle ragadozók gyűltek köréje a semmiből,fejet hajtottak előtte. Az óriás oroszlánok úgy simultak lábaihoz,akár a doromboló kismacskák. Mérges kígyók simították végig testét ,ezzel is hódolva új királynőjüknek. Feje fölött sasok röpdöstek tiszteletüket kifejezve úrnőjük előtt. Érezte a hatalmat!Sosem gondolta,hogy ez ilyen felemelő érzés!Senkinek nem kellett megmondania mit tegyen,tisztában volt vele,hogy a hatalom amit kapott kielégítheti bosszúvágyát,sőt még annál is többet! Kezébe fogta a kobrát és a királyhoz indult.
A király most is,mint mindig imádott trónján ült,legkedvesebb lányával nevetgélt önfeledten. Észre sem vették a palotán kívül felszabaduló sötét erőket.
-Üdvözlégy király!-lépett a trón elé a sötét hercegnő-Jól nézd meg ,ki elhozta végzeted!
A király ránézett,ám a hercegnő varázserejéből adódóan,sem mozdulni ,sem szólani nem tudott.
-Elsötétül a Nap,de te észre sem veszed!Mert imádott gyermeked itt lehet veled!Halld király,most elsötétül a te napod!Megátkozlak!Légy örökre átkozott!
Így kiáltott s egyenest a király mellére hajította a kobrát,aki tudván dolgát ,azonnal szívébe mart. De még mielőtt kilehelte lelkét,látnia kellett gyermeke halálát,hisz a bosszú éhes hercegnő,elő rántva apja pallosát ,kíméletlen mozdulattal ,egy szempillantás alatt levágta testvére fejét!Még látni lehetett a király fagyos tekintetében a fájdalmat,amit egy szülő érez gyermeke halálakor...
-Csak érezd,amit én éreztem ,anyám kivégzésekor!-kiáltotta a bosszú kielégülésében-Csak érezd,minden fájdalmamat,hogyan mart a bánat a nap minden percében,pillanatában a gyűlöleted miatt!Csak én maradtam,enyém minden hatalom!Hódoljon mindenki előttem és haljon,ki ellenkezni mer!
Amikor a pap belépett,meghűlt benne a vér. A gyönyörű hercegnő lábainál két halott feküdt,a követ eláztatta a vér,féltestvére vére...
-Mit tettél hercegnő?-kérdezte rémülten.
-Ne várd a válaszom!Csak azt kapták,amit megérdemeltek!Ne félj,téged nem bántalak,mert te voltál az egyetlen, aki törődött velem. De el kell menned innen!Nem a te istenednek való ez a hely!
A hadvezér lépett be. Az első dolog,ami tudatosult benne,az az volt,meghalt a király!A második,amit ilyenkor minden pozícióját féltő vezető tenne, az volt,kiáltani hangosan:
-Éljen a hercegnő!Hűségem ajánlom neked!-s gondolkodás nélkül lábai elé térdelt alázatosan.
-Hát legyen!-felelte a sötét hercegnő,szigorú tekintetében könyörületnek nyoma sem volt-Csakis azért,mert hozzáértő embert nehéz volna a helyedre keríteni. Gyűjtsd össze az ország összes férfiúját,mindet ki harcolni tud ,s igázzátok le az országokat mind!Az én hatalmammal,az én fekete seregem lesz a leghatalmasabb ,legyőzhetetlen sereg!Rettegni fognak,már csak a nevünk hallatán!
A hercegnő érezte a harag és a hatalom mámorát,ami minden fájdalmát elcsitította,s már nem akart többé szeretni,érezni egyebet,mert ez így volt számára a legjobb,a legkielégítőbb. Eszébe jutottak a boszorkány szavai:"Óvakodj a szerelemtől!Az egyetlen,ami a hatalmad fenyegetheti!"
-Tudasd a néppel,-folytatta-hogy férfi rám nem vetheti a szemét!Arcát egy férfiú sem fordíthatja felém,ki mégis merészeli,nyomban halál fia!Tudasd a néppel,hogy nincs több nevetés!Ki örvendezni mer,öljétek meg legkedvesebb család tagját,így szegve kedvét!Épp oly sötét legyen ez a birodalom,amennyire sötét az én lelkem,és sújtsa annyi bánat,amennyi bánat sújtott engem eddig a napig!
A hadvezér fejet hajtva hátrált, majd kiment a palotából. A szoba ablakába egy keselyű szállt. A hercegnő ránézett,felismerni vélte szemeiben, a halott király szemeit:
-Erre kárhoztattál?!Hát legyen!Nézd csak végig,mivé tettél engem és szolgálj,amint én szolgáltalak!
A madár nem mozdult. Csak nézte a földön fekvő ,fej nélküli ,halott gyermeket,szemében ezernyi fájdalommal és szomorúsággal. Még egy könnycsepp is előbújt szeméből,de már fény sem volt ami megcsillanhatott volna benne. A falon függő fáklyák alig pislákoltak. A sötét hercegnő méltósággal távozott a teremből,magára hagyva áldozatait. Fél vállról szólt oda a terem körül tébláboló szolgáknak:
-Takarítsátok el őket!
...............
Tíz év telt el. Száz számra születtek a legendák, a kegyetlen varázslónőről,aki halhatatlan seregével leigázta egyik országot a másik után. Az emberek félve suttogtak történeteket sötét birodalmáról,hol már nem volt nevetés,hol még a nap fénye is kialudt,s rettegve élték napjaikat remegő asszonyok és gyermekek...Már csak egyetlen ország volt,mely nem hódolt be a sötét hercegnőnek. Különös mód,még a halhatatlan seregnek sem volt hatalma e birodalom felett. Erős és tiszta varázslat védte, a sárkányok erejével. Olyan erő volt ez,amely felett még a titán gyűrűjét viselve sem rendelkezhetett.
A keselyű most is,az ablakban kuksolt. Csak nézte a föl-alá járkáló fekete hercegnőt,aki idegesen próbálta összeszedni gondolatait,sikertelenül.
-Kell lennie valamilyen megoldásnak!-mondta s az ajtóban álló hadvezérre szegezte tekintetét. A hadvezér szemét lesütve állt,ahogyan azt a hercegnő jelenléte megkívánta.
-Nem hat rá sem fekete mágia,sem varázslat!Már mindent megpróbáltál,hercegnő.
-Nem,még nem mindent!Talán a boszorkák,talán ők segíthetnek!
-A mocsári boszorkák?
-Ők bizony,hisz egyikük apám bizalmasa!Ő maga segített hatalomra!Fogadniuk kell!Segíteniük kell!-kiáltotta lelkesen-Vezessétek elő a hintómat!
A hadvezér fejét lesütve távozott. A gyönyörű hercegnő pedig ,hintójába szált és elindult a gonosz mocsári boszorkákhoz. Még soha nem mozdult ki a palotából,így nem láthatta birodalmát sem. Minden szürke volt ,még színek sem voltak,asszonyok és gyermekek szétszaggatott,koszos ruhákban néztek vissza rá ,kíméletlen szomorúsággal a szemükben. Mindenhol a sírás és a fájdalom,a szegénység és a boldogtalanság. Mindennek ő volt az okozója. Egy pillanatra megborzongott,de a gyűrű szorítását érezve az ujján,nem akart minderről tudomást sem venni!
-Hajtsd!Gyorsabban hajtsd!-kiáltotta a lovasnak, s már többé ki sem nézett az ablakon.
-Megérkeztünk!-szólt egyszer csak a lovas-Innen gyalog kell folytatnia útját,hercegnő!Az út nincs tovább.
A keselyű mindvégig követte,s most leszállt. A hercegnő már rá sem nézett,annyira megszokta a jelenlétét. Ki szált a hintóból és az előtte álló völgyre nézett:
-A Holtak völgye!-mondta-Hát gyere te madár!Vágjunk neki!Legalább láthatod mily irgalmasak voltak hozzád az istenek!Itt lenne a helyed közöttük!
Elindultak. Elkárhozott lelkek lakták e helyet,ezért is nevezték a Holtak völgyének. Az amúgy is sötét birodalomnak ez volt a legsötétebb zuga. A sötétség hercegnője nem félt,de a keselyű ide-oda ugrált a fel-fel bukkanó szellemlények elől,akik nagy serénységgel igyekeztek elijeszteni a betolakodókat. Némelyik sikollyal próbálkozott,mások rémisztő megjelenésükre adtak,mindhiába :
-Nem félek tőletek!-kiáltotta bosszúsan -Hatalmasabb vagyok nálatok!
Nemsokára megérkeztek a mocsárhoz,melynek szélén megpillantottak egy egyszerű fa csónakot,mintha csak számukra lett volna odakészítve,s ez így is volt. Bele ültek és hagyták,hogy vigye őket,egyenesen a boszorkák barlangjához. Amikor beléptek ,a boszorkák javában valamiféle szertartás kellős közepén tartottak,hatalmas üstjükben már fortyogott a varázs kotyvalék.
-Agnáliusz mignótum!-kiáltotta az egyik.
-Fortiliusz szignómum!-suttogta a másik.
-Jöjj ,hercegnő !Jöjj!-nyújtotta kezét felé a harmadik-Mindjárt kész a jóslat!Csak nézd!Csak nézd!
A hercegnő közelített,megfogta a kezét,s szemével arra nézett,amerre épp mutatott. Egyszer csak a gőzben színek kavalkádja jelent meg,majd egy tüzet okádó hatalmas sárkány,hátán egy daliás herceggel,aki egyenesen a szemeibe nézett. A hercegnő még soha sem érzett ehhez foghatót!
-Őt kell megölnöd!-suttogták a boszorkák-Ő az ellenséged,s ha bűbájjal le nem győzheted,szépségeddel és egy kis fortéllyal ,a közelébe férkőzhetsz!Férfi nincs,ki ellen tudna állni szépségednek!
-Ő egy sárkánylovas?-nézett a boszorkákra.
-Igen,de nincs mitől tartanod. Ha ő meghal ,a sárkánynak is vége,s a fej nélkül a test semmit sem ér!Fogd ezt a tőrt,s ha eljön az idő,csak szúrd belé!
-Egyenesen a szívébe!-suttogta a másik kettő.
A hercegnő kezébe vette a tőrt,ruhájába rejtette s éppoly hidegen,ahogyan érkezett,távozott a boszorkányok barlangjából.
................
A Fehér herceg birodalmát melegség,szépség,béke és szeretet uralta,magával ragadva minden utazót. Aki egyszer ide érkezett,soha többé nem vágyott el,végleg itt maradt. Serege legjobb katonái mind sárkánylovasok,akik hatalmas erővel képesek küzdeni az ellenséggel,hiszen választott sárkányukkal egy test és egy lelkek valamennyien. Varázserejük,annyira tiszta és tökéletes,hogy fekete mágia nem foghat rajtuk,gonosz hatalom ellenük nem lehet hatásos,így sosem kell félniük ,s mindig bátran küzdenek. Ám ha a sárkányok legnagyobbika és a Fehér herceg elpusztul,megtörik védelmük,sebezhetővé válnak. Ez az egyetlen mód országuk leigázására.
A hercegnő is tudta már,s azon volt,hogy küldetését teljesítse a lehető legrövidebb időn belül. Ahhoz hogy hatalom éhségét csillapítani tudja ,szüksége volt egy újabb birodalom leigázására. A hódítás volt az egyetlen,ami megelégedettséggel töltötte el,hát lépnie kellett. Fekete hintójában az úton végig,senki másra nem tudott gondolni,csak a Fehér hercegre,akit a jóslatban látott. Vajon milyen lehet?-kérdezte magától-Milyen lesz a valóságban látni őt?Tudta jól,bűnös gondolatok ezek,s nem helyénvalóak egy sötét hercegnő számára,de annyira kellett az a jó érzés,amit érzett ott a szíve körül!..A titán gyűrűje ,azonnal tudta mikor kell észhez térítenie,hevesen szorítani kezdte az ujját.
-Hogy néha mennyire gyűlöllek!-mondta dühösen,ám az akkor sem engedett szorításából.
A herceg birodalmában gyönyörűen ragyogott a nap,majd elvakította a fénye. Szemére hajtotta fekete fátylát,s ezen keresztül szemlélte tovább a tájat. Sosem látott ennyire tiszta fényt és szépséges vidéket. Amit csak lehetett virág borított,szebbnél szebb színekben pompázott a rét. "Színek kavalkádja", ahogyan azt a jóslatban is látta. A bájos ligetek már már csalogatták,szerette volna gyűlölni ezt a helyet...de nem tudta. A palotába értek,ahol épp nagy lakoma és tánc mulatság folyt,így ünnepelte a herceg a sikeres vadászatot. A katonák nagy része már részegen udvarolt,s próbálta táncba vinni,a szebbnél szebb ,színes ruhákba öltözött udvarhölgyeket. A hölgyek nagy része mégis csak a Fehér herceget vette körül,aki illedelmesen mosolygott vissza rájuk, a kellő távolságot megtartva,s egy kicsit sem élve vissza helyzetével.
A hercegnő ki szált gyémánttal ékesített ,fekete hintójából. Alabástrom fehér bőre úgy ragyogott a fényben,hogy minden szem azonnal reá szegeződött,amint a bálterembe lépett. Bár túlvilági jelenségnek hatott,gyönyörűsége mégis beragyogta a palotát. Nem kellett fekete mágia és bűbáj,ahhoz hogy csábító legyen. Egy pillanatra mindenki elhallgatott,s a csöndben ,ahogy lépkedett előre,a herceggel össze néztek. Attól a pillanattól kezdve ,egy percre sem vették le a szemüket egymásról. A hercegnő közeledett felé,majd illedelmesen meghajolt,így téve üdvözletét.
A katonák újból mulatozni,a zenészek zenélni kezdtek,a hölgyek pedig önfeledt táncba és hancúrozásba. A sötétség hercegnője mindig is gyűlölte a mulatozást,gyűlölte a nevetést,a boldogságot..de uralkodnia kellett magán,hatalma nem volt a herceg birodalmában. A herceg felállt s elindult felé. Kíváncsivá tette vendége egyedisége,egyszerűsége, üdvözölni vágyta ezt a gyönyörűséget. Többé már nem szabadulhatott éj fekete szemeinek rabságából,úgy érezte meg kell érintenie. Megfogta apró,törékeny kezét és megcsókolta. A hercegnő lelkét,életében először melegség árasztotta el. Próbálta uralni,de annyira kellett!És annyira jó volt,érezni...A herceg lelkében is érzelmek kavarodtak,rég vágyott,ismeretlen,gyönyörű érzelmek...
-Üdvözöllek fekete szépség!Kit tisztelhetek személyedben?
-A nevem Patrícia hercegnő,csak átutazóban vagyok,nem szeretnélek zavarni.
-Patrícia!Milyen gyönyörű név!-felelte csodálattal,s szemével követte végig a lány csillogó ,fekete haját,mely érzékien,s lágyan omlott hófehér vállára. Nem tudott betelni szépségével.-Egy percig se gondold,hogy zavarsz engem!Bármeddig élvezheted vendégszeretetemet!
Még mindig a kezét fogta,úgy érezte soha nem akarja elengedni...
-Táncolsz velem?
-Örömmel.-felelte a lány,s életében először valóban így is gondolta. Őszintén érezte a mámort,a szerelem mámorát!
Azon a napon ,a sötétség hercegnője valaki más lett. Most először az lehetett,aki igazán volt,a titán gyűrűje nélkül. Csillogó szemmel nézte a herceg ég kék szemeit,s azt kívánta bárcsak örökké tartana ez a pillanat! Szemlélte férfias vonásait,erős nyakát,s kissé közelebb hajolva,alig észrevehetően, magába szippantotta bőrének édeskés illatát...Lelkében mindent elnyomott a fény,mely mi más lehetett volna,mint a szerelem? Saját csapdája rabja lett,s bár tudta jól egyiküknek meg kell halnia a harc végén,ma nem akart gondolni rá,a gyűrűt lehúzta ujjáról s gyengéden ruhájába rejtette a nélkül,hogy bárki is észre vette volna. Még mindig táncoltak,el nem tudták engedni egymást. A hercegnő érezni akarta a herceg erős ölelését,a herceg érinteni akarta a lány gyönge,karcsú testét. A vágy hatalmába kerítette őket,s győzött az akarat felett. Még azon az estén egymáséi lettek. Csókjaikkal szerették és imádták egymást,úgy ahogy eddig még sosem. Az eddig meg nem tapasztalt boldogság érzése,s szerelmük beteljesülése egy életre megpecsételte sorsukat...
A hercegnő hajnalban ébredt ,lelkében óriási zűrzavarral. Első pillantása a nyitott ablakban gubbasztó keselyűre esett. Nem szólt semmit, csak nézte alvó kedvesét és tudta mit kell tennie. Elméjében hangokat hallott,a mocsári boszorkák hangját, a titán gyűrűjének erejéből adódóan,melynek bíbor vörös fénye egyre csak ragyogott rejtekében, átvilágítva a ruha anyagát:"Őt kell megölnöd!Egyenesen a szívébe!"-suttogták a hangok,egyre hangosabban,egyre türelmetlenebbül. A hercegnő,fel kelt s a ruháihoz vezették lábai. Két kézzel megfogta a rejtett tőr markolatát és a herceg mellé lépve fölé tartotta,hogy szíven szúrja .
-Egyenesen a szívébe!-suttogták még mindig,de kezei remegni kezdtek,valami történt s neki nem volt ereje megtenni... Még kezét leeresztve sem múlott a remegés,homloka verejtékezett,a szíve zakatolt,gonosz hatalom nem uralhatta többé gyengeségét,melynek neve szerelem. Nem törődve a hangokkal,és a bűbájjal ,sietve kapta fel ruháit,s észrevétlenül távozott , vissza a sötétség birodalmába.
........................
Hosszú hónapok teltek el,s a hercegnő teljesen magába fordulva élt,még szokásos szertartásait sem tartotta meg,nem tisztelgett többé a fekete mágiának. Senki sem tudta miért,senki sem értette a katonái közül,hogy az addig hatalom éhes hercegnő,most miért ad fel mindent,s miért nem küzd tovább birodalma teljes kiterjesztéséért. Bármilyen is volt,senki sem merte megkérdőjelezni tetteit. A félelem,amit mélyen az emberek szívébe égetett,még mindig élt ,jelen volt körülötte anélkül,hogy ezután már bármit is tett volna érte.
A legendák pedig tovább születtek,de most egy hercegről,kinek szívét elrabolta egy gyönyörű hercegnő,s azóta kutat országokon át,hogy szerelmét megtalálja,valahol a gonosz varázslónő birodalmában. Így indult el hódító útjára,felszabadítani a sötét birodalom országait. Sárkánylovasaival,bátran leküzdötték a varázslónő addig halhatatlannak hitt seregét. A sötét birodalom népei ,annyi év után végre újból hinni tudtak egy szebb jövőben,a gyerekek végre nevethettek,amikor csak kedvük tartotta,anélkül hogy megölték volna anyjukat. Újra sütött a nap, a mezők kivirágoztak,a fákon újból gyümölcs termett ,s újra volt gabona az éhség ellen. Mindenki a sárkánylovasok felmentő seregéről beszélt,s a hős hercegről aki szembe mert szállni a gonosz varázslónővel...
A hadvezér kétségbeesetten rohant a hercegnő elé:
-Hercegnő!A sárkánylovasok leigázzák országaidat, s te semmit sem teszel?A katonákat nem védi már fekete mágia,elfordulnak tőled az isteneid ,mind!
-Hogy merészelsz számon kérni engem?-nézett rá összevont szemöldökkel,szigorúan a hercegnő-Ha félted a bőröd,menj és bujdokolj!Rossz istenek az én isteneim,elég halál szárad már lelkemen!
A hadvezér nem értette hatalmas úrnőjével mi történhetett,magára hagyta hát és menekült,mentette bőrét míg lehet. A hercegnő a terem ablakához lépett,ahol most is hűségesen ott kuksolt a keselyű. Megsimogatta,csak úgy ,egyszer csak megsimogatta...
-Egészen megszerettelek,te madár!-s a madár lábára nézett,ahonnan a titán gyűrűje fénylett vissza rá- Őrizd meg jól,szállj vele olyan messze,hol senki sem találhatja meg!Élj olyan helyen ezentúl,hol ember hozzád el nem érhet!A gyűrű maga a gonosz,bárki viseli ,a legsötétebb oldalát segíti hatalomra. Teljesítened kell a parancsomat,hisz küldetésed mit sem változott!
A keselyű nem tétovázott,hirtelen a magasba szállt és tova tűnt ,messze a fellegeken túlra. Ezért volt hát a hercegnő oly sebezhető,mert azóta a bizonyos nap óta,amikor először lehúzta ujjáról,soha többé nem vette föl. Nem védte már sem varázslat,sem fekete mágia birodalmát. Sem hadserege,sem ő többé már nem volt halhatatlan,a herceg csak ezért tudta legyőzni őt. Megkeseredett lett és egyre fogyatkozott ereje,érezte már nincs sok ideje hátra. A gyűrű nélkül meghal...Oly sokáig élt vele szimbiózisban,a gyűrű őt táplálta,s cserébe elvette életerejét. Ő tudta jól,de többé nem akart már az lenni aki volt. Nem akarta megölni szeretteit:a herceget és gyermekét. Feláldozta hát magát...Rosszullét gyötörte,térdre borult ,méhében erős fájdalmat érzett. Kezét összekulcsolva így imádkozott,életében először,igaz hittel , az egyetlen igaz istenhez:
-Csak még egy kis időt adj, istenem!
A pap rohant be,hosszú száműzetéséből alighogy megérkezett,s fölsegítette a földről az erejét vesztett hercegnőt.
-Te itt?-nézett rá csodálkozva.
-Igen,hercegnőm.-felelte a pap-Az én istenem álmot küldött nekem,egy gyermek születéséről,aki elhozza majd a békét a világban, s ő a te gyermeked!Küldjétek a bábát!-kiáltott ki a szolgáknak.
A hercegnőt erős fájdalmak gyötörték,szülési fájdalmak. Néha úgy érezte nem bírja tovább,nincs már ereje,bármennyire is szerette volna.
A bába valamit a pap fülébe súgott,mire az keresztet vetve, a kápolnába sietett imádkozni.
-Mi a baj?-kérdezte a hercegnő zihálva fájdalmában-Azonnal mond meg,mi a baj!
-A baba farfekvéssel próbál megszületni ,s neked hercegnőm nincs elég erőd,mindent megpróbáltam,sajnálom...
-Mindketten meghalunk?
-Igen.-válaszolta a bába szemét lesütve.
-Nem!!-ordította zokogva a hercegnő- A fiam,nem halhat meg!Azonnal vágd föl a hasam!Nem hallod ,megparancsolom!
A bába remegve lépett a hercegnő mellé. A verejtékben fürdő ,szenvedő nő, minden erejével megragadta a fölé hajoló bába két karját és fogait összeszorítva suttogta,egészen közel a füléhez:
-A párnám alatt...
A bába a párna alá nyúlt ,megfogta a tőr markolatát. Ez volt az a tőr,melyet a boszorkák a hercegnek szántak,s most ez lett a herceg fiának megmentője...
A Fehér herceg ostrom alá vette a várost,már csak ennyi maradt a varázslónő birodalmából. Oly sokat hallott már, a kegyetlen hercegnőről,szívtelen,gyilkos természetéről. Szörnyű dolgokat meséltek az emberek egymás között,a sok ártatlan áldozatról,amelyek mind az ő lelkén száradnak. Ideje volt már megtorolni ,minden tettét,legszívesebben maga ölte volna meg a saját kezével,de a becsület megkívánta ,hogy a nép előtt végezzenek vele. A hírhedt fekete sereg ,hamar feladta magát,semmi kedvük nem volt küzdeni egy elveszett hercegnőért,aki magára hagyva őket ,még varázslattal sem védte életüket. A Fehér herceg diadalittasan ,hűséges sárkányán magasba szállt,s szélsebesen repült a romba dőlt városon keresztül,egyenesen a gonosz varázslónő palotájába. A palotát még testőrök sem védték,mindenki elmenekült. Csak a szolgák maradtak,hová is mentek volna,hisz mindig ez a hely volt egyetlen otthonuk. A herceg szobáról szobára kutatott,mert végig úgy érezte, a gonosz varázslónő tartja fogságban kedvesét ,azért hogy ellenfelét, örökre boldogtalanná tegye. Amikor végre megtalálta a szobát,nem törődve az ajtóban álló pap kérlelésével,berontott. Megpillantotta,az ágyban fekvő lányt,s ragyogó arccal hozzá sietett:
-Hát itt vagy,kedvesem?!Végig tudtam,hogy ő tart fogságban,ő rabolt el tőlem!-mondta,s törékeny kezeit csókolgatta boldogságában-Mond csak hol találom?A nép bosszút követel,hadd lássák végzetét!
-Én vagyok a gonosz...-felelte elhaló hangon-Mindig is én voltam.- finom kezeivel végig simította a herceg arcát,szemébe nézett-Bocsáss meg nekem!
-Nem, az nem lehet!-húzódott el a herceg,de a lány szavai őszintének tűntek .Nagyon megrémült.
Az ablakhoz lépett,próbált mély levegőt venni,hogy megnyugodjon,mert szerelméért eddig is bármire képes volt. Gyermeksírás törte meg a csendet. A szoba távolabbi sarkában egy bölcsőből jött a hang. Odanézett,majd elindult felé.
-Ő a fiad.-suttogta a hercegnő-Azt szeretném,ha olyanná nevelnéd ,amilyen te vagy. Nem akarom,hogy rám hasonlítson. Nem akarom,hogy megtudja,ki volt az anyja...
A hercegnek torkán akadtak a szavak,amikor meglátta a bölcsőben nyugvó,gyönyörű gyermeket. Karjaiba vette s az ablakhoz lépett. A nap fénye tolakodóan bújt elő egyre a fellegek mögül,s az apró gyermek, ki még nehezen viselte vakító fényét,újból sírni kezdett. Emberek sokasága gyűlt össze a téren,bosszúra éhesen,ám a legyőzött varázslónő helyett, a herceg lépett ki az erkélyre ,magasba emelve gyermekét,s így kiáltott:
-Nézzétek ,ő az én fiam!S ő lészen majd a királyotok!
A nép üdvrivalgásban tört ki,szabadságuk visszanyerése számukra már csak ünneplésre adott okot. A herceg bölcsőbe helyezte a gyermeket,s kedveséhez sietett:
-Nincs semmi baj,hercegnőm!Még boldogok lehetünk!-fogta meg kezét,majd karjaiba emelte a gyönge nő felső testét.
-Tehát megbocsátasz,szerelmem?-nézett vissza a hercegre boldogan.
-Hát hogyne bocsátanék !-felelte s megcsókolta lázban égő homlokát.
Ez volt az a mondat,amire várt, még mielőtt eltávozott volna .A herceg értetlenül nézte,amint imádott kedvese teste élettelenné válik, ölelő karjaiban. Vigasztalhatatlan fájdalmat érzett.
-Nem!Nem veszíthetlek el!Hisz annyira szeretlek!- kiáltotta,szemeiből záporoztak a könnyek.
A pap lépett mellé,vállára helyezte a kezét,s vigasztalásul csak annyit mondott:
-Az életét áldozta a gyermeketekért. Imádkoztam a lelki üdvéért és isten megbocsájt a bűnbánó embernek. Maradjon úgy meg szívedben,amilyennek ismerted őt!-ezután magára hagyta fájdalmas gyászában,hiszen itt már ő semmit sem tehetett...
Valahol messze a magas sziklákon,hová ember fel nem merészkedhet,ma is él egy keselyű,ki arra kárhoztatott,hogy illetéktelen kezektől óvja a titán gyűrűjét. Egy keselyű,ki mások maradékán kell hogy éljen,durva sziklákon kell megpihenjen,s vihar marcangolja ázott tollait az örökkévalóság végtelen tengerében...