Sellőfiú és Cápafi

Óperencia vizein 

Történtek már nagy csodák,

De a mélyén nem ismered még

Antarktisz nagy városát.

Ha ismernéd, úgy éreznéd,

Nincsen hozzá fogható.

A sellőknek otthona ez,

S benne élni csuda jó!

Csak egy dolog nem volt itten:

Sellőgyerek játszótér.

Márpedig a gyermekélet

Játék nélkül mit sem ér!

Így magukban játszadoztak

E helyen a gyerekek.

Kiknek még barátjuk is volt,

Azok szerencsésebbek.

Élt itten egy sellőfiú,

S a barátja Cápafi.

Suli után együtt mentek,

Cirkuszosat játszani.

Sellőfiú az idomár,

S az idomított Cápafi.

Ha ügyes volt, jutalomképp

Egy halat adott neki.

Karikán át kellett ússzon

 Cápafi, ha mutatott.

Maga után hiszed, ha nem

Egy halom csontot hagyott.

Így estére ő gond nélkül

Tele rakta a hasát,

Úgy megnőtt, hogy többé már

A karikán nem fért át!

Szomorú lett sellőfiú,

Mit fognak most játszani?

De akkor beugrott egy ötlet:

Kincset fognak keresni!

Hallottak már a kalózok 

Kincseiről legendát.

Mókának az éppen jó lesz,

Ha a tengert kutatják!

Attól kezdve suli után, 

Mikor csak volt rá idő.

Az óceán mélyét kutatták,

S került is ott kincs elő!

Tele zsebbel mindjárt könnyebb! 

Vettek egy ugrálóvárt.

Ámuldoztak Antarktiszon

Az ott élők így: Nahát!

S az ugrálóvárnak mellé 

Játszóteret építtetett.

A világ összes mókázója

Kapott itt mindjárt helyet!

Óriáscsúszda, vízigokart,

Élménystrand s ki tudja még!

Antarktiszon az összes gyerek,

Itt töltötte idejét!

Így aztán a kalózkincsnek,

Nem két ember örvendett,

Megörvendeztettek vele 

Még sok sellő gyermeket.

Ennyi hát a mese róluk,

Örülj te is, rajta hát!

Végül a tenger mélyén is

Megismertél egy csodát!